2013. november 15., péntek

Tegnap volt a szülinapom - és 26 órán át tartott :)

Igazán már 13-án elkezdődött a szülinapom, merthogy fent voltam még 11 után, ami ugye otthon már hivatalosan is az én megszületésem napja, így elkezdtek jönni az első jókívánságok a Facebookon.

A legmeglepőbb az volt, hogy Pedro, a Pedrofon nevű Swing és Rock &Roll banda énekese FB levelet írt. OK, egy időben sokat jártam a bulijaikra, de hol van az már... :) és akkor sem ismertük egymást igazán. Most meg még egy virtuális tortát is kaptam. :)
Azt hiszem, már mosolyogva feküdtem le. :)

Aztán úgy is keltem. Bár
a házinénim reggel elfelejtette, de érkeztek a levelek, FB üdvözletek és a kollégák, akik valahogy mind-mind tudták és köszönés helyett "Happy Birthday"-jel érkeztek. :)

Délután fel is köszöntöttek, amit egyáltalán nem vártam és nem vártam el, de persze jól esett. :) Kaptam egy könyvet "English Idioms" (=Angol kifejezések). :)
Ezen kívül mindenki aláírt egy képeslapot és két kis torta is érkezett. Az egyik a klasszikus csokis, a másik pedig... - na, mit tippeltek? - ... cseresznyés. :) Pedig senki sem tudta, hogy ez a kedvenc gyümölcsöm. (Előző munkahelyemen minden júniusban kivettem 1 hét szabit, mert elmentem cseresznyézni nagynénémékhez. Olyan meghatározója lett ez az "imidzsemnek" :), hogy a búcsúajándékként kapott karkötőn is cseresznye-minta van.)



Persze munka is volt közben bőven, ráadásul ebédszünetben valami előadáson voltunk a digitiális játékokkal kapcsolatos kutatásokról, trendekről és előrejelzésekről, ahelyett, hogy a sok-sok szülinapi jókívánságomra válaszolhattam volna. :) Ezúton is elnézést kérek a lassúságomért és nagyon köszönöm mindenkinek, aki gondolt rám!

Este tánccal ünnepeltem. Boogie nem lévén Londonban, kénytelen vagyok swing-gel beérni. Kiderült, hogy azt is tudok. :) Kétszer voltam már korábban. Van egy 1 órás kezdő óra, majd fél óra haladó és végül kb. 1,5-2 óra buli. Ez mind benne van az árban. Hát amikor először voltam, annyira jókat táncoltam, hogy sajnáltam, hogy korábbi londoni életem alatt elzárkóztam a swingtől. Tegnap pedig a táncon is kiderült, hogy engem a Jóisten mennyire szeret. :) Gyakorlatilag végig "six count" figurákat tanultunk, azaz boogie-t. :) Aztán a buli részben táncoltam néhány nagyon-nagyon jót. Olyat, amikor csak egymásra, meg a zenére figyelünk és minden egybe folyik. Az az igazi flow érzés, amiért olyan nagyon-nagyon jó táncolni. Mindenkinek csak ajánlani tudom! :)

Ezt kaptam egy nagyon jó táncostól ajándékként, fogadjátok ti is szeretettel. Ez azért boogie, nem swing. ;)




No, hát ez a sok-sok mosolyjel a "levelemben" is jelzi, hogy mennyire mosolygós volt a napom. :) (Csak azért is. :) ) De közben rájöttem, hogy azt, hogy mennyire jól érzem magam, csak én csinálom - meg persze a Jóisten. :) Mert ezen a napon csak a jóra, a pozitívumokra figyeltem, csak azzal törődtem ÉS csak azt akartam teremteni. Ezért levakarhatatlan mosoly volt az arcomon és sütött rólam, hogy mennyire jól vagyok. Tudtam, ez az, amit át kell mentenem, a következő évemre. Az örök mosolyt!

Mindenkinek sok boldog szülinapot! :)



Oszd meg a Facebook-on


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése